A MOSOLY ÜZENETE

Sir P.G. Wodehouse (1880-1975) angol író, humorista a lányok mosolyát az édes mazsolához hasonlította, amely belehullva a férfiúi önteltség élesztőjébe, erjedést eredményez. Charles Darwin (1809-1882) angol természettudós, a mosolyok némelyikét a szeretet, a gyengéd érzelmek jeleként értékelte. 

A mosoly sokféle lehet, mosolygással képesek vagyunk szavak nélkül kommunikálni, éreztetni tudjuk, tetszik-e valami vagy sem; mosoly kíséretében közvetíthetünk üzeneteket, tudathatjuk örömünket, rosszkedvünket, szomorúságunkat, fájdalmunkat, mosollyal kísért fejbólintással bocsánatot kérhetünk. Kifejezhetünk mosollyal önelégültséget, megelégedettséget, s kedélyállapotunk szerint boldogságot, jókedvet, örömet, de ennek ellenkezőjét is. Lehet a mosoly gunyoros, lekezelő, szomorkás, kétértelmű, megtévesztő, barátságtalan, olykor elgondolkodtató, talányos, sokat mondó, máskor sugárzóan örvendező és megörvendeztető is.

A különféle értelemmel bíró mosoly, nemcsak melegséget sugározhat, meghittséget közvetíthet, hanem hűvös, hideg érzelmet is kelthet, olyat melynek láttán a résztvevők között megfagy a levegő, és van olyan félelmet keltő, gyilkos mosoly is, amelybe az ember beleborzong. A fagyasztó mosolyt jól írja le a „Hideg foggal mosolyog” zsidó szólásmondás, mely ez utóbbi esetben meglehetősen találó.

A hideg jelentéssel bíró mosolyok Shakespeare-t (1564-1616), a híres angol drámaírót is megihlették: „Mosolygok, és az arcomon mosollyal gyilkolok” - írja a VI. Henrikben, „Az emberek mosolyában tőrök rejtőznek” - olvasható a Macbethben, a Hamletben pedig egy ma is megfontolandó igazságot fogalmaz meg: „Az ember mosolyoghat és mosolyoghat, de attól még lehet gonosztevő.”

A mosoly ragadós, érzelmeket ébreszt, felvidítja, azt, aki adja és azt is, aki kapja. A mosoly azonban nem mindig pozitív, sokszor negatív hatással is lehet a másikra. Amíg a szívből jövő, őszinte mosoly ajándék, amivel nem szabad spórolni, és hatása sokáig megmarad, az őszintétlen mosoly, riasztó, gyorsan lerántja a leplet arról, akinek arcán ilyen mosoly tűnik fel. Mind a villámgyors, mind a hideg mosoly csak pillanatokig tart. A színészek mosolya betanultan túlzó, célja hogy a hátsó sorokban ülők is jól kivehessék. A hamis mosolyúak szeme nem csillog, a tekintetük inkább mogorvaságot sugall. A széles mosolyú emberek nem néznek a másik szemébe, szélsőséges esetben mindkét fogsoruk kilátszik.

Azt mondják, hogy mosolygáskor keletkező hangulatjavító hormonok erősítik az immunrendszert. Egy angol felmérés szerint, a férfiak naponta 15-ször mosolyognak, a nők viszont legalább 22-szer. Tudvalévő, aki gyakorta mosolyog, annak kedves lényéről árulkodnak a szeme körül kialakult apró ráncok, szarkalábak, ezeket azonban nem kell szégyellni, vagy eltüntetni. Van, aki többnyire másokon mosolyog, és olyan ember is van, aki befelé, magába mosolyog. A hideg mosoly hasonlít egy grimaszra. Arra, akinek az arcán együgyű mosoly jelenik meg, azt mondják tréfásan, hogy bazsalyog, aki ravaszon mosolyog, arra pedig azt, hogy somolyog.

Általában a pozitív érzésekre a szem, a száj, az orr, a fül nyílásai kitágulnak, viszont a negatívakra a nyílások összeszűkülnek. Az öröm kifejezésekor a száj szélesre húzódik, a szájzug felfelé ível, az arc kisimul, a szemek kerekre nyílnak. Szomorúság esetén a száj legörbül, az ajak zárva marad, a szemek apróra szűkülnek, az arc megfeszül, s emiatt a bőr ráncossá válik.

A leggyakoribb mosoly - mely például arra a szituációra jellemző, ha valakit meglátunk, köszöntünk, üdvözlünk - az, amikor szélesre húzódik a szánk, a felső fogsorunk elővillan, s eközben az embertársunk szemébe nézünk. Ezt a mosolyt méltán hívják közvetlennek, őszintének. A barátságos, de távolságtartó, tartózkodó mosolynál kilátszódik az alsó fogsor, aki így mosolyog, nem keres a másikkal szemkontaktust, olyan mintha kerülné a tekintetét.

A kényszeredett, halvány mosoly elsősorban a kereskedőkre jellemző, egy kínai bölcselet azt mondja, „ha valaki nem tud mosolyogni, ne nyisson üzletet.” De ilyen magára erőltetett mosolyú az is, akinek valamilyen fájdalma, vagy szomorúsága van. A bánatnak ez a fajta leplezése elsősorban Távolkeleten, a japánok körében jellemző.

A gunyoros mosolynak az a küldetése, hogy a másik felet zavarba hozza. A lenéző mosoly a másik fél iránt érzett megvetés jele. A bocsánatkérő mosolynál a száj széle megemelkedik, a szem kifejezéstelen marad, néha a szemhéj kissé leereszkedik. A műmosoly olyan, mint amikor arra vár az ember, hogy a fényképész elkattintsa a fényképezőgépet, végre nyomja meg a gombot. Ilyen mosolyú embereket látni fogadásokon, ünnepségeken, partikon, valamint a fellépő bohócok arcán. A rutinos mosoly, nevezhető tudatosnak, semmitmondónak, elsősorban színészekre, műsorvezetőkre jellemző, arcukon villan fel ez a begyakorolt műmosoly, a „csíz”.

Körbenézve a világban, változatos képet kapunk: a japánok mosolya rejtélyes, titokzatos; az indonézeknél a mosoly, két végletet jelenthet, jelezhet, jókedvet és haragot is. A kínai, a japán, a thai vagy a koreai emberek gyakran mosolyognak, ha szégyenkeznek, ha szomorúak, vagy ha zavarba jönnek, ez persze más népekre is jellemző lehet. Ázsiában, elsősorban a Perzsa-öböl országaiban, továbbá Iránban, Indiában és Srí Lankán valamint az észak-afrikai arab államokban, ha rámosolyog az egyik nem a másik nemre, vagyis fiú a lányra, nő a férfira, vagy fordítva, annak jelentése flörtölésre vagy szexre való felhívás, az efféle szituációt sok más országban is hasonlóan értékelik. A görögök nemcsak akkor mosolyognak, ha boldogok, vagy öröm éri őket, hanem olyankor is, amikor izgatottak vagy mérgesek.

Az orosz emberek nem mosolyognak idegenekre, náluk a mosoly a kommunikációban nem az udvariasság jele. Akkor sem mosolyognak, amikor dolgoznak, vagy valamilyen komoly tevékenységet folytatnak. Egy orosz ember számára a mosolynak megfelelő oka kell, hogy legyen, olyan, amely mások számára is egyértelmű. Erre utal a közmondásuk: „Az ok nélküli nevetés az ostobaság jele.” Ezért van az, hogy Oroszországban a mosolygó embernek gyakran felteszik a kérdést: „Mi ebben a vicces? Valami olyat mondtam, ami megnevettette Önt?”

Befejezésül Dale Carnegie mosollyal kapcsolatos - pontokba szedett - gondolataiból, az Érvényesülés, amerikai karrier-iskola című könyvéből idézek:

„Semmibe se kerül, de sokat teremt.
Gazdaggá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.
Egy pillanatig él csak, de emléke néha örökké megmarad.
Boldogságot teremt az otthonban, táplálja a jóakaratot az üzleti életben és mindenütt a barátság biztos jele.
Pihenés az elfáradt embernek, napfény a csüggedőnek, világossága szomorkodónak és a természet legjobb ellenmérge a bajokkal szemben.
Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni, vagy ellopni, mert olyasmi ez, ami nem jelent földi javakat senki számára, amíg valaki önként oda nem adja.
Mert senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni.”

Noha a szöveg stílusa kissé avíttnak tűnik, hisz a könyvet közel hetven éve, 1941 karácsonyán adták ki magyar nyelven, ez azonban nem jelenti azt, hogy a mondanivalója, üzenete ne lenne ma is aktuális, mindenki számára megszívlelendő. Ha tehát meg akarod magadat szerettetni az emberekkel: Mosolyogj őszintén! Vagy egy ma élő honfitársa, Daniel McNeill a The Face: A Natural History című könyv szerzőjének, szavaival élve: „Bármi is legyen a forrása, vagy a motivációja, a mosoly erőteljes hatással van ránk, emberekre.”

Forrás: http://richpoi.com/cikkek/eletmod/a-mosoly-uzenete.html