SZEZONKEZDÉS
dÉ 2015.08.13. 15:18
KÖZELGŐ ÉVAD KEZDÉS
AUGUSZTUS 24.
Az AC Villám Focisuli és Futsal Club elkezdte a 2015/2016-os szezon előkészületeit. Lesznek változások minden téren, ám ezek csupán technikai dolgok, nem okoznak majd felfordulást senkinek.
Minden évben voltak próbálkozások az augusztusi szezonkezdést illetően, ám ezek rendre befuccsoltak, mert nem volt akkora létszám, hogy normálisan dolgozni lehetett volna. A különböző korosztályok bajnokságai azonban szeptemberben már kezdődnek, ezért igencsak feszesre kell szabni a „tempót”, ha nem szeretnénk már az első alkalmakon ki nem állást.
Úgy tervezzük, hogy augusztus 24-én – hétfőn – tartjuk az évad első összetartását, amelyre feltétlenül várjuk majd az összes gyerkőcöt. Remélhetőleg augusztus utolsó napjaiban már nem lesznek komoly nyaralások, amik hátráltatnák a kezdést.
Ezen a napon 45 perces bontásokban lehet gondolkozni, illetve a különböző korosztályok egymás közti játékával nyitnánk a szezont, továbbá ekkor várom az elmaradt tagdíjak, illetve az augusztusi pénzek befizetését!
Tervezett programunk augusztus 24-én:
16:45 2005-2007
17:30 2001-2004
18:15 1999-2000
Kéretik pontosan érkezni, illetve PIROS pólóval nyitjuk a szezont.
A szezon második mozgása augusztus 28-án – pénteken – lesz esedékes. A részleteket azonban csak 24-én tudom közölni. Az ovisok számára szeptemberben kezdődik a „játék”.
Szeretettel várjuk régi és leendő játékosainkat, kicsiket, nagyokat egyaránt!
Guti Dávid és Völgyi Andrea
|