U13 és U15
dÉ 2014.11.30. 20:32
TÖKÉLETES U13

Mazsola (jobbra) kivágta a gólzsákot...
Focisulink U13-as csapata sajnálatos módon létszámhiányosan érkezett a helyszínre – mindössze három csemete jelentette a „biztonságot”, ám köszönettel tartozunk a kispestieknek, akik egy mezőnyjátékost a kapunkba állítottak, illetve még egy apród segített céljaink megvalósításában. Szereplésünk igencsak jól sikerült: Mazsola remeklésével – és mesteri négy találatával – 4-3 arányban felülmúltuk a Kastélydombi SE-t (korábbi Monor SE), majd ugyanilyen arányban győztük le a Postás SE-t.
A kezdés előtt nem sokkal nem sokan fogadtak volna arra, hogy ilyen produkcióval rukkolunk elő. Mezőnyjátékosból előavanzsált kapusunk elképesztő bravúrokat bemutatva állta a sarat az első meccsen, ráadásul a támadások előkészítésében is jeleskedett: az utolsó Mazsola-találat gólpassza is az Ő nevéhez fűződik, miután kiváló kidobását fejelte csatárunk Barna kapujába.
Mindkét meccsen remekül játszottunk, bár akadtak komoly problémák védekezésben. A körülményekre való tekintettel nem kértem semmi extrát a gyerekektől, a lényeg a játék élvezete volt – a kapustól szintén.
A gyerkőcök meghálálták a bizalmat, olykor szellemesen játszottak, a pályán elért két bravúr pedig önmagáért beszél. Csak így tovább…
A nap hőse mindenképpen Mazsola volt, góljai és mutatványai élményszámba mentek.
|
LIKE :)