Futsal bajnokság, Kispest
dÉ 2014.10.26. 21:47
FORMÁLÓDÓ U13 és U15

Ki tudja... Talán a remekül megerősödött U15-ös csapatban ismét rúghatja a gólokat Luczek Áron...
Az U13-as és U15-ös csapat is játszott két meccset a kispesti futsal bajnokságban. A kisebbek a csarnokban, a nagyobbak a műfüves pályán szerepeltek. Mindkét együttes kerete teljesen megváltozott, akik nem láttak bennünket egy-két hónapja, azok talán nem hittek a szemüknek. A nagyok az első meccsre pl. 12 fővel futottak ki. Majd’ három sorral veselkedtünk neki a Cső-Montage BFC elleni derbinek.
Az U13-as és az U15-ös csapatot is újjá kellett éleszteni szeptemberben. Megcsappant a létszám, de nem adtuk fel. Olyannyira nem, hogy az U15-ös csapat például sosem látott létszámmal képviseltette magát a Cső-Montage, majd a Dunakeszi Kinizsi ellen.
A nagyobbak a Cső-Montage BFC ifjoncai ellen kezdtek, nem is akárhogyan. Együttesünk még nem játszott együtt ebben az összetételben egyetlen meccset sem. A játékon azonban nem nagyon látszott meg a dolog, mentünk előre becsülettel, sorra dolgoztuk ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket. Nagyon fontos szempont volt, hogy lőjünk kapura, lőjünk gólokat. Sikerült. Talán kétszer is vezettünk a meccsen, ám a végén a rutintalanság kiütközött néhány gyerkőcnél. A látottakra azonban lehet alapozni. Ráadásul Kevin, Marci, illetve Balázs még ott sem voltak a pályán technikai okok miatt.
A Dunakeszi ellen aztán megmutattuk, hogy tudunk mi győzni is, ha akarunk. A meccs felénél már három góllal is vezettünk, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy kapusunk – Barna – több alkalommal remek érzékkel hárította az ellenfél próbálkozásait. Ez már valami. A futsalt úgy kezdjük, hogy „végy egy jó kapust”. Ezt tehát kipipálhattuk. Az összecsapás vége elég izgalmasra sikerült, az idegek harca volt az utolsó néhány perc. A győzelmet azonban sikerült megszerezni, amiért óriási dicséret illeti a fiúkat. Nem voltunk igazi csapat sajnos, kiabáltunk egymásnak, okoskodtunk néha, de remélhetőleg a jövőben a közös nevező is stimmelni fog a csapaton belül. Gratulálok mindenkinek!
Az U13-as együttes kevésbé szerencsés sorsolás mellett játszott ma. Két, kiemelkedő tudású játékosokkal felvértezett gárda ellen kellett volna megmutatni a szebbik arcunkat. A Kispest ellen kezdtünk. Voltak ugyan helyzeteink – nem is kevés, nem is kicsik –, de nem éltünk velük, a piros-feketék pedig úgy játszottak velünk, mint Jerry Tommal. :)
A Dunakeszi Kinizsi ellen ez a korosztály is javított az első találkozóhoz képest. Busák Levi Pazar góljával vezettünk 1-0-ra, majd az ellenfél fordítása után ismét Busák Levi volt eredményes, miután egy szabadrúgást értékesített. A meccsen számos további helyzetet kidolgoztunk, de ezután már csak Mazsola iratkozott fel a góllövő listára. Elégedjünk meg egyelőre ennyivel, illetve reménykedjünk benne, hogy a következő hónapokban az U15-ös korosztályhoz hasonlóan, ide is érkeznek majd lelkes, ügyesebb fiúk, akikkel mind játékban, mind létszámban erősebbek lehetünk majd. Jelentkezők máris akadnak, meglátjuk, hogyan tovább… Mindenesetre kezdünk ismét csapatként kinézni! Hurrá!
|
A mentalitásról még annyit megjegyeznék, hogy a csapat akkor lesz igazán csapat, ha úgy tudtok végig játszani egy meccset, hogy egymásra nem kiabáltok rá, nem veszekedtek és nem mutogattok ujjal egy másik társra, aki egy adott pillanatban rossz megoldást választott. Ebből a csapatból azonban még igazán jó együttes kerekedhet, biztos vagyok benne! Mégegyszer gratulálok!