A 2007-es mezőnyben nem túl sok babér termett csapatunknak. Újonc játékosokkal a keretben, ám kellő elszántsággal felvértezve lódultunk neki a remek erőkkel hadba vonuló Dinamo Star elleni összecsapásnak. Kapusunk sem volt ezúttal, így volt lehetőségünk kipróbálni néhány gyerkőcöt, miként viselkedik a gólvonalon.

A két mérkőzésnek tulajdonképpen egyetlen célja volt: minél többet támadni, igyekezni helyzetbe kerülni, gólra törően játszani minden körülmények között. A túlzott akarásnak nyögés lett a vége, hiszen bármennyire akartam Én magam is látni a saját csapatunk góljait, a narancs mezesek ellen ez nem jött össze.

A Cső-Montage BFC ellen némileg harcosabban álltunk fel, ami az egész meccsen jól látható volt. Márkó határozott góljával még mi vezettünk a találkozó elején, illetve sokáig kapus bravúrokkal bőszítettük ellenfelünk játékosait, szurkolóit. Nyilván előbb-utóbb várható volt, hogy megtörik a jég, de teljesen érthetetlen volt, miért bátortalanok azok a játékosok is, akik máskor ügyesen használják cselező készségüket, vagy éppen lövéseik riogathatják a kapusokat. Na sebaj, legközelebb bizonyára mindenki másként igyekszik a csapat hasznára válni.

Délután – már-már estébe nyúlva – következett a 2006-os csapat. A Dunakeszi Kinizsi ifjoncai ellen mutatkoztunk be. A piros-fehér csapatban olyan gyerkőcök oktatták a játékot, mintha „felnőttek” lennének. Bár pici apróságokról van szó, néha olyan érzésem támadt, hogy a keszis gyerekek nem régen pottyantak le a futószalagról. Nagyon ritka, hogy egy csapaton belül kizárólag gyors, robbanékony, jól cselező, kreatív, bátor, csapatban gondolkodó gyerekek játszanak. Ez egyáltalán nem kritika, sokkal inkább adnék egy címet neki: „A keszis csoda nyomában”… Ellenfelünk elgázolt bennünket, mégis azt mondom, előrébb léptünk a délelőtthöz képest. Igyekeztünk a védekezést elkezdeni az ellenfél térfelén, ami hellyel-közzel sikerült is. Letámadást szerettünk volna csinálni, ám nem az lett belőle. Ez sem kritika, az lett volna az elgondolkodtató, ha a gyerekek maximálisan megcsinálták volna a tőlük vártakat. Ebben a korban ugyanis ez szinte lehetetlen.

A Postás SE elleni meccs aztán olyan izgalmakat hozott, amilyenre a szülők vártak – meg talán a gyerekek is. Atti góljával gyorsan vezetést szereztünk, illetve igyekeztünk alkalmazni a letámadást is védekezés gyanánt. Talán picivel jobban is ment a korábbi meccsekhez képest, igaz ugyanakkor az is, hogy a zöld mezes gyerkőcök közel sem okoztak akkora riadalmat a mi térfelünkön, mint a Dunakeszi Kinizsi fiataljai. Két játékos emelkedett ki közülük tudásban és fejben, egyikük ráadásul olyan módon mutatta be az ollózást nem egy ízben, hogy gyorsan gondolkodóba estem… A Postás játékosai kiegyenlítettek, majd a vezetést is átvették, de később mi is változtatni tudtunk. A meccs végéhez közeledve aztán elkezdtük a gólgyártást, ami igencsak jót tett a lelkeknek. Kész szerencse, hogy nem írjuk az eredményeket, mert bizonyára többen számolgatni kezdenének, hány pont is kell még ahhoz, hogy megnyerjük a bajnokságot…

Gratulálok az egész társaságnak, mind a délelőtti, mind a délutáni gyerekeknek!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés