Sajnálatos módon nem volt cserejátékosunk, emiatt rendkívül elfáradtak gyerkőceink. Ennek folyománya volt, hogy sok esetben átváltott hisztibe a hozzáállás, vagy a védekező munka, ám ezt nem róhatom fel a fiúknak és Enikőnek, mert nagyon nagyot küzdöttek.

Amikor a játékkal foglalkoztak, bizony bizony csoda dolgokat műveltek a sárga pólós villámosok, a góloknál pedig tombolt a lelátó, hiszen harcban voltak a győzelemért a későbbi győztes Dunakeszi ellen.

Az utolsó meccsen a Monor ellen végig nyílt küzdelmet láthattunk, mindkét oldalon jöttek a gólok is, ám továbbra is hadilábon álltunk a helyzetek kihasználásával, így a végén alul maradtunk az ezüstért vívott csatában…

Az elején nem hittem, hogy ezt fogom mondani, mégis megteszem. Elégedett vagyok mindenkivel, különösképpen Enikővel, aki már nem csak a „létszámot” erősíti a pályán.

Amint lesznek képek, illusztrálok is!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés