|
CEGA ISMÉT BETALÁLT...
dÉ 2013.05.10. 23:42
MÁR MEGINT CEGA...
na jó, azért a csapat is...
Pénteken késő este játszotta soros bajnoki mérkőzését a felnőtt futsal csapat. A találkozó napján délután óriási félelem lett úrrá a játékosokon, hiszen sokan nem tudtak eljönni. Az utolsó pillanatban szerveztük be Schmidtka Balázst is, hogy legalább egyetlen játékos üljön a padon, ha valaki szusszanni akar... Miért is olyan fontos számomra ez az időszak? Nos, Cega és Balázs is 14 évesen mutatkoztak be a felnőttek között, méghozzá nem is akármilyen produkcióval... Pontosan ezért bízom nagyon a mostani 10-13 évesek jó ütemű fejlődésében, hiszen látható, lehet 14 évesen is produkálni a felnőttek között...
GDF Futsal - AC Villám GEOBUSZ.hu 8-6(4-1)
Érd, Treff Sportcsarnok, 5000 néző.
Gólszerzők: Guti Dávid (2), Malul (2), Ceglédi, Miháldi
A mérkőzés baljós előjelekkel kezdődött, tekintettel arra, hogy a csapat java része nem tudott eljönni munkahelyi és egyéb elfoglaltságok miatt. Tudtuk, hogy egy nagyon motivált ellenfél érkezik Érdre, így különösen rettegéssel töltött el a tudat, hogy kevesen leszünk, el fogunk fáradni. A játékosok azonban az első félidő végére belejöttek, majd a második játékrészt sikerült győzelemmel abszolválni. Számunkra ezek az apró sikerek is nagyon fontosak, tekintettel arra, hogy nem vagyunk éppen acélos csapat.
Milyen gólokat lőttünk?
0-1-es állásnál lőttük az elsőt...
Miháldi Feri és Guti Dávid készült a jobb oldali szöglet elvégzéséhez. Feri passzolta kicsiben a labdát Dávidnak, aki megtolta, aztán visszahúzta talppal Ferinek az alapvonalra. Ezután befordult a kapu felé, ahol már kapta is vissza, majd bal lábbal a kapus lábai között továbbított a hálóba... Egy teljesen egyszerű passz-visszapassz volt, amit mindig hangsúlyozunk, illetve rengeteget gyakorlunk is... Nagyszerű találat volt...
1-4-nél lőttük a másodikat...
Nagyszerű akció végén Cega kapott labdát, amit ügyesen elhúzott a rá törő védő mellett, majd bal lábbal a jobb alsó sarokba helyezte a játékszert... Cega az előző meccsen is egy hihetetlenül pimasz csel után lőtt hasonló gólt... Óriási gratuláció neki!!!!!
2-6-nál lőttük a harmadikat, de nem emlékszem az egyik gólunkra, így nem biztos, hogy pont ez az...
Ellenfelünk összegyűjtötte a halmozott szabálytalanságokat, így 10m-es büntetőhöz jutottunk. Alon állt a labda mögé, majd belsővel, okosan helyezett a bal alsó sarokba.
Innentől már nem tudom, milyen eredmény mellett lőttünk gólokat...
Alon a saját térfelén kapott labdát, majd egy csodaszép csellel megkerülte ellenfelét. Átszlalomozott az egész pályán, aztán behúzott középre, végül 12m-ről kilőtte a bal alsó sarkot... Nagyszerű találat volt.
Személyes második gólom elejére már nem emlékszem, csupán arra, hogy addig botladoztam a labdával az ellenfél játékosai között, mígnem egyszer üresre játszottam magamat. Kapura törtem, a kapus kijött rám, muszáj volt valamilyen cselt bemutatni, hiszen más esélyem nem volt (szerintem). Jobb lábbal átlöbböltem a kapus feje és magasra emelt kezei fölött a labdát, ami aztán a védők között a hálóba hullott.
Guti Dávid (AC Villám): Gyorsan szeretném leszögezni, hogy egy kiemelten sportszerű együttes ellen vívtunk élvezetes, jó iramú párharcot. Egyetlen cserénk volt, illetve két 14 éves ifjonccal álltunk fel, tehát nem mi voltunk az esélyesek. Mi a lényeg számunkra? Lőttünk 6 gólt, nem is akármilyet. Szorossá tudtuk tenni a meccset úgy is, hogy alaposan elfáradtunk! Mindenki kifutotta magát, küzdöttünk egy jó nagyot, illetve továbbra is rengeteget hibáztunk: helyzeteink egyik részét nem értékesítettük, ami csak azért érdekes, mert sokkal nehezebb szituációk végén szereztünk gólokat. Ismét nagyon szánalmas gólokat kaptunk, Balázs sokszor mentett bravúrral... Gratulálok a GDF-nek, megérdemelték a sikert, de számunkra ez is felért egy sikerrel!
Mikulesz Zoltán (GDF Futsal): A mai mérkőzés egyetlen pozitívuma, hogy megszereztuk a kötelező 3 pontot. A szerdai győzelmük Törökbálinton sokat kivett belőlünk, ez meglátszott a mai teljesítményünkön. Nem tudtunk kellően felpörögni, sokat hibáztunk hátul, de ettől függetlenül a győzelmük nem fogott veszélyben, tekintve, hogy ellenfelünk igen szerény felállásban tudott csak megjelenni, emiatt hamar el is fáradtak. Azonban dicséret illeti őket, külön gratulálunk az ifjú tehetségnek!
További sok sikert kívánunk!
|