|
BOZSIK TORNÁN JÁRTUNK
dÉ 2013.04.08. 11:31
U7, U9, U11 - BOZSIK TORNA UTÁN...
Második félidőbe léptünk a 2012/2013-as Bozsik sorozatban, azaz elkezdődött a tavaszi szezon. Focisulink a Nagytétény SE-t képviselve futott ki a gyepre vasárnap reggel.

Ködös időben, 4 fokban kellett helyt állni, nem állíthatjuk, hogy igazi áprilisi tavasznak megfelelő időjárás uralkodott a fővárosban ezen a napon. Mindhárom korcsoportban adott volt a megfelelő létszám, nagy öröm számomra, hogy csere játékosok is rendelkezésre álltak. Az U9-es korosztályban az U8-as csapat szerepelt, hiszen nekünk nincs kimondottan 2004-es együttesünk, így számukra nehezebb volt a helytállás, mint a kisebbeknek, nagyobbaknak!

Ezek a tornák kizárólag arra hivatottak, hogy a gyerekek önfeledten "szórakozzanak", örüljenek a gólszerzéseknek, ezért az eredmények nincsenek felírva, illetve minden csapat egyenlő elbírálásban részesül a program végén.

Az U11-es csapat a Soroksári TE, valamint a Goldball'94 FC társaságában volt a "B" csoport tagja. Számomra meglehetősen furcsa módon úgy kezdődött a rendezvény, hogy mire kitöltöttem a jegyzőkönyveket, már zajlott a Soroksár elleni meccs. Nem is igazán értettem a dolgokat, hiszen semmire nem volt idő, talán még a bemelegítés sem sikerült.

Ez szerencsére nem látszott meg a gyerekeken, akik felvették a ritmust hamar. Játékosaink egyik része inkább a gyorsabb játékot erőltette, mások inkább egyénieskedni próbáltak - sikerrel, vagy anélkül... A győzelemnek lehet örülni, ám a cél egyáltalán nem ez volt.

A Goldball keményebb diónak ígérkezett, ám sokáig úgy tűnt, nem vagyunk lemaradva. Jól kezdtünk, a vezetést is mi szereztük meg, ráadásul Kalán Bence volt a gólszerző, ami egy jó elégtétel is lehetett számára, hiszen a korábbi 4 évben a Goldballban focizott... Vigh Gyuri egyéni akciói után kétszer is okos gólt lőtt Luczek Áron, ám ezeknek a találatoknak kevésbé tudtam örülni, ugyanis nem ez volt az elvárás. Jobbanmondva Áron remek gólokat lőtt, előtte azonban Gyuri túl sokat vállalt. Nagyszerű, izgalmas meccs volt, sok-sok kapitális védelmi hibával tarkítva.

Az Airnergy FC nem izzasztott le bennünket, sőt... A könnyűnek látszó dolgok miatt nehézzé vált a meccs, a legegyszerűbb passzok sem sikerültek, nem úgy játszottunk, ahogyan kértem. Vigh Gyuri ismét egyéni szóló után szerzett vezetést, ami újfent rendkívül szép megoldás volt, csupán nem ez volt a kérés. Sajnálom, hogy Csonginak nem sikerült az ollózás, pedig már a szervező is azt figyelte, mikor jön a mozdulat! Sebaj, majd legközelebb...

Az nagyon jól látszott, hogy tudunk játszani, ha igazán akarunk. Helyenként jól kihasználtuk a nagyobb pálya előnyeit, azt azonban nem értettem, miért operálunk magas labdákkal, ha ésszerűbb földön tartani a játékszert a kiváló minőségű műfüves pályán.

Miután egy játékost külön ki kell emelnem, Busák Levit szeretném díjazni, aki mind védekezésben, mind támadásban igyekezett jeleskedni. A csapat legjobbja amúgy szerintem Luczek Áron volt, nem csak a góljai, sokkal inkább mezőny munkája miatt, ám mivel 2001-es születésű, hivatalosan nem emelhetem ki. Ha lenne legjobban cselező figura, egyértelműen Gyuri lett volna, hiszen látványos megmozdulások sorát felvonultatta.

Köszönöm a részvételt, illetve gratulálok mindenkinek!
Völgyi Andi az U7-es csapatot irányította ezen a délelőttön:
"Amit láttam, az nagyon tetszett. Az a bizalom és kedvesség, segítőkészség, amivel fogadtak, nagyon megindító volt. Bajban voltam a nevekkel, kedvesen segítettek. A Picit korrigálták Patyira, Pepét Petire. :-) "Sok gólt kell lőni, ügyesen elvenni a labdát az ellenféltől és futás!" volt a hatalmas taktikai megbeszélés! Amikor az ismerős arcok alapján szemre és csekély játékosismeretemmel összeállítottam az első csapatot, a rutinos játékosok jelezték, hogy ez nem így szokott lenni. Mondtam nekik, hogy nem baj, most próbáljuk meg így, ügyesek lesztek, menni fog. És így lett. A két csapatot - az 1.: Levi, Peti, Dávid, a 2.: Patyi, Lóri és Márkó - egyenlően sikerült szétválasztanom, ami a sorcsere révén teljesen beigazolódott. Mindenkitől remek játékot, kiváló helyzetfelismerést, ügyes taktikai megoldásokat, sok cselt láttam, amit egyik ellenfelünk sem tudott kivitelezni. Technikailag képzettebbek voltak játékosaink, bár fizikumra kisebbek, észben sokkal érettebbek. Patyi harciasan küzdött a nála jóval nagyobb ellenfelekkel, cseleit ámulattal néztem, hogyan viszi be az erdőbe őket egy jó passzal megfűszerezve, még gólt is sikerült lőnie. A gólok, az eredményes cselek vagy a dicséretem után mindig megkaptam huncut mosolyukat. A kapura lövések ritkán tévesztettek célt, bár Levi célzóvizére a végén szükség lett volna...Csak a labda volt fontos, az, amiért odamentek ezen az esős napon. De szinte mindenkit ki tudok emelni valamiért. Lórinak a fűre festett fehér vonal volt az ellensége...mindig a pályán botorkált, teljesítménye nem hagyott maga után kívánni valót. A pisildét is a pálya mellé telepítettük Patyi kedvéért, Dávid remek reflexeivel sok gólt hárított, üres kapunkba sokszor jó ütemben érkezett vissza. Márkó folyamatosan megszakította az ellenfél játékát a középpályán, ezzel megtörve az ellenfél begyakorolt figuráit. Peti volt az önkéntes labda után szaladó és a berúgások elvégzője. Szóval büszkén álltam ott, még ha egyáltalán nem is az én érdemem volt ez a remek játék!"

Malul Alon az U8-as csapatot koordinálta:
"A mai napon mindenki nagyon ügyesen játszott, látszott a gyerekeken a felszabadultság! Amit kértem tőlük, igyekeztek megvalósítani, de az idősebb, rutinosabb játékosokat felvonultató ellenfelekkel szemben ez nehezebben volt kivitelezhető. Gréti ezúttal szenzációsan játszott, cselezett, védekezett. Geri is parádézott a kapuban, de senki nem lógott ki a sorból. Öröm volt ezekkel a gyerekekkel tölteni ezt a délelőttöt!"
|