|
TAVASZI VÁLTOZÁSOK
dÉ 2013.03.08. 09:12

IDŐPONT-VÁLTOZÁSOK
Újra eljött a pillanat, amikor módosítjuk az edzések időpontjait, hiszen a pályát eddig "bitorló" csoportok kivonulnak néhány hónapra, amíg ismét jön a tél. Terveim szerint ez a menetrend március 15. után léphet érvénybe, az alább részletezett módon...
A hétfői nap így nézhet ki a jövőben:
Az U17-es csapat - illetve kicsit bővítve: 1995-1998 közöttiek - érkezik legkorábban, hiszen már 1545-kor elkezdődik számukra a tréning, ami aztán 1700 óráig tart. A foglalkozást Szabó Ernő tartja!
A 2000-2005 között születettek eddig 1700 órától edzettek, ám ezután két csoportban folytathathják, aminek pontos menetéről csupán elképzelésem van, ám nem biztos, hogy meg is valósulhat. Mindenesetre, amíg nem tisztul le a kép, 1600 órától jöhet a társaság egyik része, aztán 1700 órától a másik fele. Remélem, így mindkét csoport létszáma leesik 10-12 főre, amivel kényelmesebb lesz a munka.
A célom pedig egyértelműen az, hogy akár a 2004-2005-ben születettek, akár a nagyobbak, külön alkossanak egy-egy csoportot edzések szintjén is, ehhez azonban szükséges a maximum közeli edzés-látogatottság!
A 2006-2008 között születettek továbbra is 1700 órától edzenek!
Szerdai tervek:
1600 órától mozgáskoordináció a nagyobbaknak, 1645-től koordináció a kisebbeknek!
Pénteki program:
1600 órától léphetnek pályára a 2000-2005 között születettek java része, a mozgás 90 perces is lehet!
1700 órától érkeznek a 2006-2008-asok.
1730 órára érkezhet a 2000-2005-ösök második csoportja, de ha valaki csupán 1800 órára tud érkezni, nem probléma!
A programot még nyilván egyeztetjük az edzéseken a szülőkkel és a gyerekekkel is, csupán tájékoztatni szerettem volna ezen formában is az érintetteket!
|