|
20 MECCS EGYETLEN NAP ALATT…
dÉ 2013.03.03. 00:32
20 MECCS EGYETLEN NAP ALATT…
Az AC Villám Focisuli és Futsal Club történetében még sohasem fordult elő, hogy egy napon a korosztályok összes mérkőzése ilyen sok legyen. Ez betudható annak, hogy reggel az ovisok kezdték a sorozatot, négy mérkőzéssel hangoltak a folytatásra: az U12-es és U11-es csapatok összesen 14, azaz tizennégy derbin léptek parkettre a zuglói Ketrec Kupán. A napot az U15-ösök zárták, akik két találkozót tudtak le késő délután.
 
Az U7-es és U6-os gyerekek is alaposan kitettek magukért. Ennél a korcsoportnál jóformán nincs elvárás, de célként ki van tűzve, hogy minél több gólt lőjünk, minél több labdát szerezzünk az ellenfelek játékosaitól. A Dinamo Star SE elleni meccsen (U6) tulajdonképpen semmi nem úgy sikerült, ahogyan vártuk, ám olyan gyerekekkel szemben kellett helyt állni, akik idősebbek, erősebbek, gyorsabbak, ügyesebbek voltak nálunk. Amikor a Gloriett SE ellen léptünk pályára (U6), egészen más volt az összkép. Rúgtunk sok-sok gólt, láthattunk látványos cseleket, távolabbi lövéseket is. Ezért a meccsért már megérte korán kelni. Az U7-es srácok parádéztak mindkét meccsen, hiszen rengeteg gólt sikerült berámolni az ellenfelek kapujába. A gyönyör érzését kicsit beárnyékolja az a tény, hogy konkrét feladatokat a gyerekek nem tudnak végrehajtani, ami nagyon látványosan visszavetett bennünket a második meccsen.
A lurkók nekiálltak a Kispest SE ellen a góllövésnek. Egyre-másra érkeztek a találatok, majd a félidőben feladatot kaptak a gyerkőcök. Ebből aztán olyannyira nem lett semmi, hogy mi kezdtük el kapni a gólokat. A világ rendje később sem állt helyre, ami csak azért nem nagy probléma, mert még csak 6-7 éves ifjoncokról van szó… A gyerekeknek különben gratulálok, mert elég meggyőzőek voltak, a korai kelés ellenére is!
Az U11, U12, U15-ös csapatok beszámolóit talán vasárnap este, vagy hétfőn sikerül megírnom! Látogassatok vissza később!
Az I. Hali Ketrec Kupa az U12-es korosztálynak lett meghirdetve. Miután a pályán összesen 6 játékos tartózkodhatott - 3 a 3 ellen -, egy csapatba maximum 5 játékost lehetett jelölni. Focisulinkat egy 2001-es, illetve egy 2002-es együttes képviselte, nem is akárhogyan...
Az AC Villám "A" ötöse az "A" csoportba kapott besorolást, míg a "B" csapat a "B" csoportba:
"A" csoport: Futball Barátok (Tóth Doma, Kovács Máté és társaik), Újpesti Haladás "A", Újpest SC "B", BVSC "C", Újpesti Haladás "C", AC Villám "A".
"B" csoport: BVSC "A", BVSC "B", Újpesti Haladás "B", Újpesti Haladás "D", Újpest SC "A", AC Villám "B".
Számunkra nem volt különösebb tétje a rendezvénynek, úgy terveztem, hogy elvárás nélkül játszhassanak a srácok, saját maguk, valamint a szülők szórakoztatására. Úgy érzem, ez nagyjából sikerült is, illetve még a sikertelenségre sem lehetett panasz.
Mivel a két csapatunk mérkőzései többször is ütötték egymást időben, nem volt lehetőségem látni egytől egyig az összes összecsapást. Amit azonban végignéztem, kifejezetten tetszett, hiszen unalomnak a legkisebb szikráját sem tapasztalhattam. A kisebb játéktér rendkívül gyors gondolkodásra késztetné alapjáraton a csemetéket, illetve tulajdonképpen folyamatosan párharcokat kell vívni, egy-egy 9 perces játékidő alkalmával annyiszor érint labdát egy játékos, mint 4-5 nagypályás találkozón. Természetesen akadtak ellenfelek, akik inkább ölték a játékot:

Ez aztán zárt védekezés... Így nehéz gólt lőni!
Számunkra fontos lehetett az is, hogy megmutassuk ellenfeleinknek, miként kell igazából játszani ezt a sportágat! Meglátásom szerint a mutatott produkció teljesen rendben volt, senki nem zúzott össze bennünket, illetve ragyogó gólokat szereztünk. Sokszor remekül cseleztünk, illetve olykor muszáj volt körbe-körbe passzolni, mert az ellenfél az előbbi módon őrizte kapuját, amivel pedig nem nagyon lehetett mit kezdeni.
A hat csapatos csoportok első két helyén végző együttesei jutottak a legjobb négy közé, illetve elődöntő/döntő szisztéma szerint zajlott a küzdelem a középső házban, illetve az alsó házban is.
"A" csoport végeredménye:
|
1. |
Futball Barátok |
5 |
5 |
- |
- |
27 |
9 |
+18 |
15 |
|
2. |
Újpesti Haladás "A" |
5 |
3 |
- |
2 |
16 |
15 |
+1 |
9 |
|
3. |
AC Villám 2001 |
5 |
3 |
- |
2 |
23 |
15 |
+8 |
9 |
|
4. |
Újpest SC "B" |
5 |
2 |
- |
3 |
13 |
16 |
-3 |
6 |
|
5. |
BVSC "C" |
5 |
1 |
- |
4 |
9 |
21 |
-12 |
3 |
|
6. |
Újpesti Haladás "C" |
5 |
1 |
- |
4 |
12 |
24 |
-12 |
3 |
"B" csoport végeredménye:
|
1. |
BVSC "B" |
5 |
5 |
- |
- |
16 |
6 |
+10 |
15 |
|
2. |
Újpesti Haladás "B" |
5 |
2 |
2 |
1 |
15 |
10 |
+5 |
8 |
|
3. |
Újpest SC "A" |
5 |
2 |
1 |
2 |
17 |
11 |
+6 |
7 |
|
4. |
AC Villám 2002 |
5 |
2 |
1 |
2 |
15 |
17 |
-2 |
7 |
|
5. |
BVSC "A" |
5 |
2 |
- |
3 |
9 |
12 |
-3 |
6 |
|
6. |
Újpesti Haladás "D" |
5 |
- |
- |
5 |
5 |
21 |
-16 |
- |
Az "A" csoportban pontazonossággal maradtunk le az elődöntőről, hiszen az Újpest SC "B" csapatának rúgtunk egy 8-ast, majd az Újpesti Haladás "A"-tól 3-1-re kikaptunk. Innentől fogva hiába verte az Újpest SC 4-0-ra a Halit, mi estünk lejjebb... Persze úgy, hogy a mutatott játék alapján teljesen simán döntőt kellett volna játszani.
A "B" csoportban horrorisztikus produkcióval rukkoltak ki az együttesek. Bár a BVSC "B" jelő hármas fogata mindenkit legyőzött, minket például csupán kínkeserves 3-2-vel tudtak felülmúlni. Amennyiben az Újpesti Haladás "B" csapatával nem játszunk 4-4-es döntetlent, hanem megtartjuk előnyünket, elődöntő lett volna a jutalom...
Nézzük az abszolút pozitív oldalát a történetnek:
-
mindkét csapatunk rúgott rengeteg gólt
-
mindkét csapatunk sikeresen szerepelt
-
a gólkirályi címről éppen, hogy lemaradtunk (Papp Dominik)
-
mindenki alaposan elfáradt
-
megismerkedhettünk egy újfajta játékkal
Hadd beszéljek kicsit hazafelé: úgy érzem, hogy összességében véve jobbak voltunk a BVSC-nél, az Újpest SC-nél, illetve az Újpesti Haladásnál is, bár ezt gondolhatják Ők is fordítva.

Nem csalóka a kép, a BVSC-t többször is padlóra küldtük... :)
Ki merem jelenteni, hogy ha hozzáállásbeli problémák nem hátráltatják a játékosok fejlődését, nagyon sok örömteli élményünk lesz még együtt... A tehetség ugyanis adott! Csupán élni kell vele.
Nem tudnék kiemelni senkit, mint legjobb játékos, gratulálnom kell az egész társaságnak, hiszen remekül helyt álltak, illetve örömet szereztek maguknak, továbbá a szülőknek, szurkolóknak is!
Tóth Domáéknak is gratulálok, hiszen magasan a legtöbb gólt szerezve hozták a "kötelezőt"!
|