|
FUTSAL TORNA ÉRDEN
dÉ 2013.01.06. 23:37
Futsal tornán jártunk Érden…

Az AC Villám Focisuli és Futsal Club felnőtt futsal csapata, az NB II. Nyugati csoportjában szereplő AC Villám GEOBUSZ.hu vasárnap felkészülési futsal tornán szerepelt Érden, a Treff Sportcsarnokban, amely egyébként a csapat hazai pályája is egyben.
Az Érdi Asterix SC által szervezett gálára 8 csapat kapott meghívót, köztük mi is. Elfogadtuk az invitálást annak ellenére is, hogy együttesünknél jóval előrébb rangsorolt alakulatok, illetve játékosok léphettek pályára.
A „B” csoportba kaptunk besorolást, ahol sorrendben a Rákosmenti Futsal Club – az NB II. Keleti csoportjának listavezetője –, a Futsal World – válogatott futsal csapat élvonalbeli játékosokkal –, illetve a mi csoportunkban vitézkedő Asterix Futsal ellen vonulhattunk fel a továbbjutás reményében. Természetesen a továbbjutás csak álom volt – tekintettel a résztvevők minőségére –, ám igyekeztünk mindent megtenni annak érdekében, hogy ne kelljen szégyenkezni. Ezen törekvésünket siker koronázta.
A Rákosmenti Futsal Club ellen viszonylag sokáig jól tartottuk magunkat, akadtak helyzetek mindkét oldalon, amelyek egy darabig kimaradtak. Aztán ellenfelünk elhúzott két-három igencsak szerencsés góllal, ami után tulajdonképpen csak az maradt nyitott kérdés, hogy mekkora lesz a különbség a két gárda között. Végül 7-1-re alul maradtunk, ám borítékolható volt, hogy ez a csapat biztosan döntőt fog játszani később.
A Futsal World felvonultatott néhány válogatott játékost, így a célunk tulajdonképpen szép álom is volt egyben: szerettünk volna pontot, pontokat szerezni. Kisebb volt az iram, mint az első derbin, ám ez annak volt köszönhető, hogy egyik együttes sem rohant, már-már úgy tűnt, mintha a későbbiekre tartogatta volna erejét a két csapat. Meddő fölényben játszott ellenfelünk, ám mi dolgoztuk ki az első óriási helyzetet, ami végül kimaradt. A második félidőben talán kicsit rákapcsoltunk, de ismét kimaradt egy-két nagy helyzet, Machalek Attiláék pedig a sok lehetőségből kettőt értékesítettek, így a végén 3-0-ra kikaptunk.
Az Asterix SC ellen tulajdonképpen a becsületünk volt a tét, miközben tudtuk, hogy legyőzték a Futsal World-öt. Nem ígérkezett sétagaloppnak a találkozó, de keményen odatettük magunkat és valóban szerettünk volna túljárni Godány Balázs játékosainak eszén. Sajnos ismét roppant szerencsés gólokkal szerzett vezetést az ellenfél, amire egyszerűen képtelenek voltunk válaszolni. Mentünk előre, próbálkoztunk, igyekeztünk, de mindez kevésnek bizonyult. Emlékeim szerint 4-0-ra győzött az Asterix.
Együttesünket olyan játékos is erősítette Vadász Edwárd személyében, aki amellett, hogy a Rubeola FC Csömör élvonalbeli játékosa, mellette a válogatott tagja is!
Összességében maximálisan hasznosnak értékelem a tornát, örülök, hogy végül mind a 10 játékos megjelent, akire számítottam a gála előtti napon.
Az „A” csoportban egyébként a Ferencváros, a Nagykáta, a Monor SE, valamint a Törökbálinti FSE szerepeltek!
Csapatunk következő programja a szerda esti Törökbálinti FSE elleni összecsapás lesz. A derbire 1 kapust, valamint 12 mezőnyjátékost szeretnék maximálisan elvinni. Két verzió lehetséges:
Kijelölök két külön sort, mondjuk 6-7 játékossal, akik játszanak 21:00 órától 21:45-ig, majd pályára léphet a következő sor, akik 21:45-től 22:30-ig szerepelnének. Ez a variáció számomra kedvezőbb lenne, mert nem szeretném, ha ezúttal tényleg közölné az ellenfél, hogy a komolytalankodás miatt többet nem szeretnének játszani velünk.
A második variáció szerint elmegyünk 13 fővel, a három sor 5 percenként váltja egymást, így nem fárad el senki. Ez nyilván akkor működik, ha ennyi játékos el tud jönni!
Nem szeretnék továbbá fenyegetőzni senki felé, mert nem az Én stílusom, de megjegyezném, hogy a jövőben elsősorban azon játékosok kapnak majd nagyobb szerepet a bajnoki mérkőzéseken, akik a felkészülési meccseken a legtöbbször voltak jelen.
Nem tudunk edzeni egyáltalán, mert bármilyen időpont került szóba, valakinek sosem volt jó. Amennyiben megajándékozott bennünket a „sors” azzal, hogy lehetőségünk van edzőmeccseket játszani viszonylag sűrűn, akkor illene ezt kihasználni.
Milyen kerettel szeretnék Törökbálintra utazni?
Tóth Balázs, Kanócz Richárd, Szabó Zsolt, Tar Zsolt, Felkert Attila, Németh Ákos, Malul Alon, Gyaraki Zoltán, Czimber Márton, Kuvik Ádám, Miháldi Ferenc, Varga Zoltán, Guti Dávid, illetve 3-4 csömöri fiatal Nagy Zoltán vezérletével.
A sorokat úgy képzelném el, hogy a mostani érdi tornán megjelent játékosok szerepelnének együtt, illetve a többiek.
Sürgősen várom a visszajelzéseket!
Találkozó szerdán 20:00 órakor a SHELLEN, vagy 20:30-kor a Bálint Márton Általános Iskola Sportcsarnokában, Törökbálinton!
|
èn is ott leszek ;)