|
RÉVFÜLÖP
dÉ 2012.06.28. 23:53
BALATONI ÖRÖMFOCI KUPA
Révfülöp, 2012. június 30- július 1.
A hónapok óta tervezett/szervezett 30 csapatos "futsal" fesztiválig már csak órákat kell várni. Véglegesítettük a csoportok beosztását, mind a férfi felnőtt, mind az utánpótlás, illetve a női felnőtt kategóriában. Az alábbiakban részletezem, kinek, mikorra kell érkezni a Balaton partjára...
A férfi felnőtt mezőnybe tulajdonképpen 20 csapat kapott besorolást, akik négy db 5-ös csoportban fognak szerepelni. Három csoport szombaton, egy pedig vasárnap délelőtt bonyolódik. A női felnőtt kategóriában 5 csapat verseng majd, mindenki játszik összes ellenfelével, a gyerek mezőny egyelőre elég foghíjas, tekintettel a sok lemondásra. Reménykedem azonban, hogy így, vagy úgy, de legalább 4 csapat itt is lesz.
Az AC Villám Focisuli és Futsal Clubra az alábbiak vonatkoznak:
Az U11-es csapat szombaton délelőtt 1000 órától szerepelne a mini tornán, függetlenül attól, hogy hány csapat jelenik majd meg a helyszínen. A lényeg az lesz, hogy minél többet játszhasson minden gyerkőc. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, legalább 9 játékos érkezik Révfülöpre, akiket két külön csapatként regisztrálunk majd, a kapus játszik mindkét együttesben. A felcsúti Puskás Akadémia szintén ezt az elvet követi, illetve esélyes, hogy Tapolcáról is beesik egy csapat. Minden derbi között lesz rengeteg idő a pancsolásra, vagy körülnézni a környéken. A mieink számára kötelező program lesz a kilátó meglátogatása... Az utánpótlás program nagyjából délután 15 óra magasságában ér véget. A felcsútiak ott alszanak a helyszínen, megbeszéltük velük, hogy vasárnap is játszhatunk egy meccset, büntetőpárbajt, amennyiben mi is leszünk lent annyian, hogy érdemes legyen...
Tervezett keretünk:
-
Tasnády Csongor
-
Busák Levente
-
Szanitter Antal
-
Papp Dominik
-
Papp Enikő
-
Vígh György
-
Vígh Rebeka
-
Luczek Áron
-
Horváth György
-
Széwald Márton
-
Szabó Zsombor ?
-
Szabó Zsolt ?
-
Szabó Kristóf ?
A felnőtt csapat a vasárnap délelőtti csoportban kapott helyet, az Új Generációval együtt. Mindkét együttes reggel 900 órakor lép pályára, azonnal egymás ellen. A kvintettben helyet kapott még a MásnapoSOKK együttese Budapestről, illetve megküzdünk egy zánkai alakulattal, valamint egy felcsúti szülőkből verbúvált csapattal is.
A csoportok első három helyen végző együttesei lépnek tovább a legjobb 12 közé, ahol újra 3-as csoportokban kell szerepelni. Aki nem jutott tovább, az sem kell, hogy búsuljon, hiszen külön rájátszást szervezünk az alsó házi csapatoknak, illetve az U21-es korúaknak. Jól látható tehát, hogy a lényeg ezúttal is az lesz, hogy minél többet játszanak a csapatok!
Reméljük, mindenki jól érzi majd magát!
|