A májusfa a természet újjászületésének szimbóluma, az ifjúság tavaszi szokásainak Európa-szerte ismert szimbolikus kelléke is.

Története

A májusfát csoportba szerveződve állították a legények a lányoknak, akiknek ez nagy megtiszteltetés volt. Magas, sudár fák voltak erre alkalmasak, melyeket a kerítésoszlophoz rögzítettek éjjel vagy kora hajnalban. Általában színes szalagokkal, étellel-itallal is díszítették. Általában az udvarló legény vezetésével állították a fát, de egyes területeken a legények a rokonlányoknak is állítottak fát. Gyakran a közösségeknek is volt egy közös fája, aminek a kidöntését ünnepély, és táncmulatság kísérte.

A májusi-pünkösdi ünnepkör történelmi kapcsolatai következtében egyaránt tükrözi a természet ciklikus változásaihoz fűződő mágikus-praktikus elképzeléseket és a naptári év egyházi, vallási mozzanatait. A kereszténység előtti tavasz-szimbólum középkori vallásos magyarázatai pl. Fülöp apostol szerencsés megmenekülését, majd a keresztfán szenvedett vértanúságát, mások Jakab apostol vértanúságát említik a májusfa-állítás szokásának magyarázataként. A székelyeknél ezért nevezik a Fülöp-Jakab napra virradatkor állított májusfát Jakab-fának vagy hajnalfának. 

A májusfáról elsőként a tizenötödik században tett említés Temesvári Pelbárt, aki azt a kérdést firtatta, hogy miért szokás a keresztényeknél május elsején zöld ágakat tenni az ajtókra, a házak bejáratának környékét. Válaszul Fülöp apostol történetét idézte fel, akit Hierapolis városában meg akartak ölni a hitetlenek. Hogy tudják, hol szállt meg, zöld ágat tettek a házhoz, hogy hajnalban odataláljanak, de a Biblia szerint reggelre Isten angyala a város minden házára zöld ágat tűzött, így nem lelték meg az apostolt. Egy tizenkilencedik századi szokásgyűjtemény másként emlékszik. Eszerint Szent Jakab és Szent Fülöp téríteni járták a vidéket, utuk során hozzájuk szegődött egy Valburga nevű szűz hajadon. A lányt a pogányok ezért tisztátalannak nyilvánították, rágalmazni kezdték. Valburga leszúrta a földbe vándorbotját, imádkozni kezdett, mire a bot kizöldült. Innentől fogva a nőtlen ifjak zöld ágat kezdtek állítani a jó magaviseletű, jó erkölcsű hajadonok ablaka előtt észrevétlenül.

Hajnalfa néven húsvét hajnalán is állítottak májusfát a Székelyföldön. A 18. sz.-ban – magyar forrás szerint – szokás volt még a templomokban is májusfát állítani, s ez a tanítók és diákok dolga volt. A májusfa állításának napja a magyar nyelvterület legnagyobb részén május elseje, de történeti és friss adatok szerint a nyelvterület É-i és Ny-i részén pünkösd napján is állítottak májusfát. A két ünnep kapcsolatai annyira erősek, hogy nehéz volna eldönteni, tulajdonképpen melyik naphoz is kötődött tartósan, hagyományosan a májusfa-állítás ünnepi szokása.

A nyelvterület É-i és Ny-i részén gyakori volt a május elsején állított fát pünkösdkor bontani. A bontás ceremóniáinak (fára mászás, májusfa-kitáncolás stb.) kapcsolata lehetett a pünkösdi király (pünkösdi királyság) választásával is. Erre utal a nyelvterület ÉNy-i részein a májusfa mellett vagy helyett állított máj-kerék, amely egy magas rúd végére tűzött, szalagokkal, borosüvegekkel, zsebkendőkkel díszített szekérkerék. A kerék díszeit versenyezve próbálták leszedni a máj-kerékre felmászó legények. Az ügyességi verseny győztese éppúgy lehetett pünkösdi király, mint legénybíró, vagy a bálokat, mulatságokat rendező első legény. A 15. sz.-tól kezdődően szólnak forrásaink a májusfa állításáról, a szokás azonban bizonyosan régibb.

Májusfaállítás

A májusfa sudár, a törzsén gallyaitól megtisztított, hegyén lombos fa vagy szép növésű ág. A legények éjszaka vágták ki az erdőn, és hajnalra állították fel a helyi szokásnak megfelelően minden lányos ház elé együttesen, vagy mindenki a maga szeretője háza elé. Sok helyütt csak a bíró és a pap háza, esetleg a templom előtt állítottak fel egyetlen magas májusfát, a lányos házak udvarán kisebb fa díszelgett. A májusfákat szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, teli üveg borral, hímes tojással stb. díszítették föl, mielőtt a földbe beásták, vagy a kapufélfára, kútágasra felszögezték volna. Erdélyben (Csík) ki is faragták a fát vagy a legény rávéste a nevét (Háromszék). 

Ez a szokás falvakban még napjainkban is komolyan jelen van. A májusfát vagy májusi gallyat világosig őrizni kellett. A két háború között divatba jött a szerenád, az éjjelizene május elsején. Nagykőrösön amelyik lánynak már volt udvarlója, az május 1-jén kapott májusfát. Leggyakrabban nyárfa volt, de állítottak vadkörtét, orgonát, vadpiszkét is. A fákra színes papírszalagokat akasztottak. Ezután szerenádot adtak, amit a lánynak fogadni illett egy szál gyufa meggyújtásával. A szerenádot követően a lány kiment és borral kínálta a legényeket.

A májusfaállítás hagyománya a falvakban ma is él, Baranyában kiváltképp Birjánban ápolják ezt a tradíciót, ahol május elsején falunapszerű mulatságot is tartanak ezen apropóból - mondta el Burján István etnográfus, a Baranya Megyei Néprajzi Múzeum főmuzeológusa. Hozzátette: a délnyugat-magyarországi megyében az Ormánságban, Harkány felé, Szederkényben, illetve Kozármislenyben is lehet látni májusfákat, melyeket egy fiú állít az éj leple alatt annak a lánynak, aki tetszik neki. A néphagyomány szerint régen a legény így adta tudtára a kiszemelt hölgynek, hogy udvarolna neki. A faállításban legjobb barátai segédkeztek neki - tette hozzá Burján. A fát azonban gyakran egy közeli, magántulajdonban lévő erdőből szerezték be az ifjak, melyekről számos huszadik századi peres ügyirat tanúskodik.

Májusfa kitáncolása

A májusfák kidöntése járt együtt általában nagyobb ünnepélyességgel, táncmulatsággal. A májusfa ledöntésének szertartásos mozzanata volt a fa körültáncolása, a májusfára mászás. Különösen nehéz volt a lehúzott kérgű, magas fát megmászni. Azé lett a tetejére erősített ital, akinek ez sikerült. A legények gyakran megtréfálták egymást azzal, hogy az üvegbe paprikás vizet tettek.

A díszekkel, szalagokkal, esetenként borral is ékesített fa egy hónapig állt, utána jött az úgynevezett kitáncolás, egy olyan szimbolikus aktus, mely során a lány és az apja elfogadja udvarlónak a fát állító fiút - mondta el az etnográfus is. A lány pogácsát sütött, az apa pedig borral kínálta a legényt, ezzel mutatva, hogy jövőbeni férjként, vőként tekintenek rá. Az ünnepség a lányos háznál zajlott, átjöttek a barátok, családtagok és mulatni kezdtek a kilátásba helyezett frigy okán. Voltak helyek, ahol a májusfát kitáncolás után szépen összevágták, különleges faként kezelték, onnantól fogva azzal gyújtottak be a kályhában, kemencében, ameddig csak tartott.

A májusfaállítással azonban esetenként konfliktus is járt. Megesett ugyanis, hogy két fiúnak ugyanaz a lány tetszett, és miután az egyik csapat felállította a májusfát, a másik kivette azt, helyére pedig a sajátját tette. Az ilyen helycserés támadás sokszor torkollt verekedésbe - tette hozzá Burján. Nagy szégyen volt, ha a májusfát nem táncolták ki. Ez azt jelentette, hogy a frigy valamiért nem jön, nem jöhet össze, a fiú elállt az udvarlási szándékától.

Május elseje a faállításon kívül a mezőgazdaságban is fontos dátum volt. Úgy tartotta a hiedelem, hogy ha május elseje előtti éjjel esik az eső, nagy termés lesz, ha hideg van vagy fagy, akkor termés nem lesz. Az öregek szerint azt is ki lehetett következtetni, hogy milyen lesz a jövő tél.

Forrás: http://richpoi.com/cikkek/kultura/ma-is-elo-hagyomany-a-majusfa-allitas.html

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés