Kéne valami frappáns bevezető szöveg a cikkhez? Nos, talán azt az alcímet adhatnám, hogy a nagyobbak nem tudnak kilépni a saját árnyékukból...

Ez már tavasszal is érzékelhető jelenség volt, most azonban még hatványozottabban előjön. A 2000-es fiúk edzéseken egészen elképesztő megoldásokkal rukkolnak elő, gyönyörű cselek, parádés passzok, mosolygós arcok. Ezzel szemben amikor mérkőzésre kerül a sor, minden eltűnik. Mindenki fél, senki nem vállalja fel a kreativitást, a bátorság az inakba száll. Ez nagy hiba, továbbá azt sem tudom, mikor múlik el.

Minden egyes játéknap elején, illetve már az előtte lévő edzésen megbeszéljük, hogy bátran kell játszani, fel kell vállalni a cselt, váratlan húzásokkal kell összezavarni az ellenfelet. Ezt akkor mindenki el is fogadja, ám ezúttal sem volt látható kivitelezése ennek.

A passzok erőtlenek voltak, vagy nem pontosak. Bátor cselezést nem is láttam szinte, ha mégis, akkor nem sikerült. Váratlan húzásokból semmit sem láttam, ez lett a 2000-esek veszte.

Tudomásul kellene venni, hogy saját elképzelés, saját akarat, kreativitás nélkül sosem lesz senki focista, még amatőr szinten sem. Nem azon kellene gondolkozni a meccsek alatt, hogy minél kevesebbet hibázzunk, hanem azon, hogy minél többet tanuljunk meg a labdarúgás fortélyaiból. Ezeket pedig csak akkor lehet megtanulni, ha próbálkozunk. És, mi lesz, ha nem sikerül???!!! Leszakad az ég? Levágják valakinek a lábát???!!! Semmi nem lesz!!! Maximum annyi, hogy a bátorságért dicséret jár...

Nem is értem, hogy egy Zsombor, vagy Alex, esetleg Dávid miért nyújtja valós tudásának 15%-át egy meccsen. Ezzel egyenesen arányosan nem értem azt sem, hogy a kisebbek, a 2001-2002-esek miért olyan kreatívak és bátrak, amilyenek... Ekkora különbség a fejekben előfordulhat?

A nagyobbaknak mostmár kötelező jelleggel az lesz a feladat, hogy MUSZÁJ cselezni!!! Úgy érzem, másképpen nem lehet előrébb lépni a témában...

Az U11-es csapat kiegészült két régebbi motorossal, O3-al és Danival, annak érdekében, hogy élvezetesebb, látványosabb legyen a játék.

Bezzeg nekik nem kellett mondani, mi a bátorság. Azonnal jöttek a cselek, a bátor, kemény felpasszok, labdavezetések, ellenféltől függetlenül. Való igaz, hogy néha sok volt a csel, kevés a játék, de nem szabad elfelejteni, hogy mi a cél...

Mert, mi is a cél?!!! Azt szeretnénk, hogy a gyerekek technikailag gyors ütemben fejlődjenek, élvezzék a játékot, hogy a felnőtt korhoz közeledve egyre érettebbek legyenek, tudatos, határozott játékot produkáljanak.

Gyuri volt az egyik megtestesítője a bátorságnak...

Mi nem cél???!!! Az egyáltalán nem cél, hogy egy adott meccset megnyerjünk! Ha ez lenne a cél, akkor a másik nem lehetne célunk, mert ebben a korban még külön kell választani a két elvárást. Ha eredményt várok, görcsös lesz a játék, senki nem meri felvállalni a látványos elemeket, mert hiba esetén leszúrás következik. Ha nem ezt várom, akkor élvezni fogja mindenki a meccseket...

A Gloriett SE ellen például sokáig nagyszerű volt a meccs, voltak gólok, szép megmozdulások, cselek, passzok, lövések stb... És, bár vereség lett a vége, ezzel nem foglalkozom, mert a gyerkőcök 80%-a két-három évvel fiatalabb volt az ellenfélnél...

Schimel Dani, aki a 2001-esek között játszott, megmutatta, milyen az, ha valaki élvezi a játék minden elemét, porcikáját. Remekbe szabott cseleivel szerte zavarta az ellenfél játékosait, számos lökete kaput talált, mindezt úgy, hogy közben "fülig ért a szája"... Emellett az árny oldala is előjött, sokszor túlzásba vitte a látványt, az utolsó utáni pillanatban sem passzolt, amivel gyakorlatilag kivonta a társakat a játékból. Csakhogy, ez fejleszthető... Inkább ezt kelljen visszavenni később, mint, hogy valaki ne tanulja meg az elvárások miatt, később azonban semmi plusz nem lesz benne.

Rengeteg meccset kell még játszani ahhoz a kevesebb rutinnal rendelkezőknek, hogy fel tudják venni a versenyt ténylegesen a kiváló ellenfelekkel... Hajrá!!!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés