U7, U9 - Bozsik
dÉ 2015.05.10. 18:42
BOZSIK TORNÁN JÁRTUNK

ÜGYESKEDTEK AZ OVISOK ÉS A NAGYOBBAK IS!

A 2014/2015-ös szezon utolsó előtti Bozsik Tornáján vettünk részt az U7-es és U9-es korosztályokkal. Mindkét társaság alaposan kitett magáért. Láthattunk csodaszép gólokat, ügyes cseleket, nagyszerű lövéseket, kapusbravúrokat, kiváló védekező munkát, szóval mindent, amit egy ilyen fesztiválon fel lehet mutatni!
A tavaszi harmadik fesztivál is elérte a célját. Mondom ezt Én, ami nem jelenti azt, hogy a többi csapat és edző kolléga is egyetért velem. A rendezvény célja most is az igazán önfeledt játék, az örömfoci lett volna, számunkra ez is volt a legfontosabb. Természetesen mindig akad néhány vehemensebb edző, aki hajszolja a csemetéket, de ez mindig így volt, illetve mindig így is lesz.

Gólöröm Dominik módra...
Három csemeténk az U7-es korosztályban libasorba állt, már ami a születési éveket illeti. Dominik volt a legfiatalabb, 2010-ben született. Ehhez képest legalább olyan lelkesen és bátran tette a dolgát, mint a nagyobbak. Igyekezett cselezni, láthattunk kiváló passzokat is tőle, ráadásul játékvezetőként is megállta a helyét, amikor az ellenfélnek szabályismereti előadást kellett tartani. :) Roli 2009-ben született, szintén egy agilis fiúcska, akinek a góllövés jelenti a játékot. Meg is tette, amit lehetett, emlékeim szerint Ő volt az első számú gólfelelős. Csendben, bátran, határozott produkciót adott elő, üde színfoltja volt csapatának. Milán 2008-ban született, igazán kreatív, színes fantáziával megáldott gyerkőc. A labdás momentumai közben voltak különböző mutatványai, amelyen jókat derültünk a pálya mellett. Volt egy-két nagyszerű lövése, illetve csodás gólja is, ami tapsot érdemelt. Mindemellett kiválóan megoldotta a labdaszedő pozíciót is, amire más nem nagyon szeretetett volna jelentkezni. :)

Gratulálok a három ifjoncnak, nagyon ügyesek voltak!

Az U9-es csapat is igyekezett mindent megtenni azért, hogy a két héttel ezelőtti produkciót bemutassa, ám ez csak igyekezet maradt. Bár láthattunk tőlük is remek egyéni teljesítményeket, kapus parádékat, az az igazi játék elmaradt, amihez hozzászoktunk velük kapcsolatosan. Sajnos voltak hiányzóink is, ám ez bármikor előfordul. Köszönjük Czibula Attilának a segítséget, reméljük, tetszett neki a feladat. :) A srácok végig nagyon lelkesen, bátran tették, amit kellett, de nem mindig volt eredménye.

Igazából szeretnék három játékost kiemelni kicsit a többiek közül: Orbán Boti lett a csapat legjobban védekező játékosa: ha kellett, becsúszott, ha kellett, passzolt, vagy éppen labdát vezetett. Mindezt úgy, hogy a társainál jóval kisebb rutin van a háta mögött. Sárközi Krisztián a kapuban egészen szenzációsan vitézkedett, briliáns vetődésekkel és nagyszerű reflex mozdulataival hívta fel magára a figyelmet. Szabó Dávid ezúttal a mezőnyben mutatta meg, hogy mit tud. Nagyon bátor volt, megindulásai, ritmus váltásai élményszámba mentek, illetve remek gólokat rúgott. A kihagyott helyzetek ellenére a csapat egyik legjobbja volt.

Legközelebb május 31-én mutathatjuk meg, hol tartunk. És ki tudja, akkor talán más játékosok nevei is előkerülnek a tarsolyból és őket is kiemelhetjük a többiek közül! Hajrá!

Akik pályára léptek: Dávid, Krisztián, Attila, Jani, Andris, Sanyi, Márkó, Boti.
|