Terítéken az örömfoci
dÉ 2014.12.13. 15:54
CSAK FIATALOKNAK!
Szemezgetés a Nemzeti Sport mai számából
Szeretnék kiragadni néhány mondatot a Nemzeti Sportból, mert úgy gondolom, nagyon komoly jelentősége van annak is, amit az AC Villám Focisuli és Futsal Club képvisel. Örömtelinek találom, hogy egyre többen gondolkoznak hasonlóképpen, ám afelől már kétségeim vannak, kik azok, akik valóban komolyan is gondolják ezeket a nézeteket. Lássuk a részleteket…
A 6-14 éves gyerekek képzésének koncepcionális megváltoztatása”
„A 6-14 éves magyar gyerekek – tisztelet a kevés kivételt jelentő edzőnek és klubnak – nem a nemzetközi futball fejlődését figyelembe vevő alapképzést kapják meg.
A mi gyerekeink feladatokat hajtanak végre, és nem játszanak! Napjaink gyereklabdarúgására is leginkább az a jellemző, hogy az edzőtől, illetve az partvonal mellett álló és kiabáló szülőktől is állandóan olyan instrukciókat hallunk, hogy „Ne cselezz, rúgd el, passzolj már!” Ezekkel az utasításokkal nem hagyjuk őket szabadon játszani és a különböző játékhelyzetekben önállóan dönteni.
A 6-14 éves kor a legértékesebb képzési életperiódus, hiszen a gyerekeknek ez a legszenzitívebb időszaka, és ez a mozgástanulás „virágkora” is. Ekkor maximálisan az egyéni képességek fejlesztésére kell koncentrálnunk minden téren.
A csapatjáték, a csapatban gondolkodásnak a fejlesztése egy későbbi életperiódus feladata. A kettő nem cserélhető fel. Nekünk, magyaroknak sikerült felcserélnünk (gyerekkorban a csapatjáték erőltetése, felnőttkorban pedig a hiányzó egyéni képzés…), és látható is az eredménye a labdarúgásunkon.
A gyereklabdarúgás lényege, hogy minél többet játsszanak szabadon a gyerekek („örömfoci”), és fejlődjön ki bennük az ösztönös tudás, hagyjuk őket dönteni, ezzel is segítsük az egyéniségük kibontakozását. Ez lenne az alapja a mai szürke, színtelen, szagtalan labdarúgás felszámolásának.”
Az idézet a Nemzeti Sport december 13-án megjelent számából való!
|