Első lépésként sportszakmai és pedagógiai oldalról közelítem meg a rendszert, valamint a problémákat, és próbálok megoldásokat találni. A klubok ugyanis komoly hangsúlyt fektetnek a játékosok pedagógiai képzésére, viszont alapvetően rossz irányba terelik a fiatalokat, aminek köszönhetően „későn érővé” teszik őket. Én inkább itt keresném a játékos nevelés legkomolyabb problémáit. Hiszen sportszakmailag tényleg jó képzést kapnak a fiatalok, erőnléti, technikai és lassan taktikai képzettségben sem maradnak el a környező országok utánpótláscsapataitól. (Főleg amióta arra törekednek a klubok, hogy az összes korosztályos csapat ugyanabban a taktikai rendszerben játsszon, mint a felnőtt együttes.) Viszont alapvetően rossz a játékosok gondolkodása, ami nagy részben a képzés hibája. Nálunk az edzők még mindig úgy próbálják „tanítani” a játékosokat, hogy megmondják nekik, melyik szituációban mit kell csinálniuk, mi az egyetlen vagy jó esetben két helyes döntés, amit a pályán meg kell hozniuk.
Volt szerencsém edzéseket tartani egy holland utánpótlás szakemberrel együtt, aki többek közt Hollandiában és Amerikában is dolgozott, jelenleg pedig az FTC utánpótlás nevelésében tölt be fontos szerepet. Rengeteget beszéltünk a holland, nagy utánpótlásképző csapatok [Ajax, Feyenord] nevelési elveiről. Röviden összefoglalva az egyik legalapvetőbb pedagógiai különbség a hazai és a holland rendszer között a következő. Kint azt vallják, hagyni kell fiatalon, hogy egy játékos a saját döntéseit hozza meg a pályán. Néhányszor biztosan rossz döntést fog hozni, de idővel rájön, hogy Ő egy helyzetet passzjátékkal, lövéssel, cselezéssel vagy épp remek helyezkedéssel tud megoldani. Az edző a hibás döntések után megkérdezi a játékost, hogy szerinte miért hozott rossz döntést a pályán, de még akkor sem mondja meg neki, hogy mit csináljon legközelebb. Idővel a játékosok sokkal kreatívabbak lesznek ennek köszönhetően. Saját képességeik és játékstílusúk alapján fognak döntéseket hozni a pályán. Így nem lesz olyan problémájuk, mint a hazai fiataloknak, hogy nemzetközi szinten rendkívül lassan gondolkodnak, és nagyon hiányoznak a váratlan, kreatív, kombinatív megoldások a játékukból.
Emellett komoly probléma a hazai labdarúgó közegnek a fiatalokhoz való viszonyulása. Nálunk egy 23-24 éves játékos még mindig a tehetség kategóriájába tartozik és évente jó esetben 20 tétmérkőzésen tud pályára lépni. Szerbiában, az élcsapatokban – köztük a Partizán Belgrádban – évek óta 20-21 évesen lesznek csapatkapitányok és alapemberek a kiemelkedően tehetséges labdarúgók. Így hívták fel többek közt Stevan Jovetic-ra is a figyelmet és részben ennek a bátor szemléletnek köszönhetően kerülnek el nagyon fiatalon nemzetközi topcsapatokhoz a szerb fiatalok. Nálunk borzasztóan rosszul állnak a klubok ehhez a kérdéshez, túl sokáig tartják burokban a fiatalokat és féltik őket az igazán komoly fizikai és lelki versenyeztetéstől. Külföldön már nagyon kevés csapatot fog érdekelni egy 23-24 éves futballista. Hiába tartják itthon hatalmas tehetségnek, ha még mindig nincs 50 első osztályú tétmérkőzés sem a lábában, mert a játékost folyamatosan alacsonyabb osztályba küldte kölcsönbe anyaklubja, hogy „megerősödjön”.
Igenis be kell vállalnia a klubnak és meg kell találnia arra a megoldást, hogy a kiemelkedő képességű fiataljait már 19-20 évesen folyamatosan játszassa és vezetői felelősséget tegyen rájuk. El kell érniük, hogy ne „edzésmenők” legyenek a fiatalok, hanem tétmeccsen hozzák ki magukból a legtöbbet, lelki nyomás alatt. A rendszer így azonnal piacképesebbé tenné nemzetközi szinten is a fiatalokat.
Ha mindez sikerül a klubnak, akkor még mindig ott van feladatként, hogy a potenciálisan szupersztár fiatalokat a földön tartsák. A Budapest Honvéd elnökéhez tudnék visszakanyarodni, aki nemrégiben elmondta, hogy a nyár egyik legkomolyabb kihívása az volt a számukra, hogy a rendkívül tehetséges Bobál testvéreket mentálisan a földön tartsák a Manchester City-nél eltöltött próbajáték után. Más kérdés, hogy két ilyen roppant tehetséges fiatal, a szenzációs tavalyi szezonjuk után továbbra sem kap szerepet az első csapatnál, pedig azáltal még piacképesebbé válnának…
A rendszer másik nagy gyengesége a honi játékosok alapvető hozzáállása a labdarúgáshoz, amiben a közösségi oldalakon megtalálható, nagyon erősen bulvárosodó sportsajtó is komolyan közrejátszik. Sajnos manapság tízből nyolc gyereknek az imponál, hogy Mario Balotelli milyen kezelhetetlen személyiség és mennyit bulizik, nem pedig az a profizmus és alázat, amivel például Hajnal Tamás készül napról napra. Ez többfrontos probléma hazánkban, hiszen nagyon nehéz klubszinten olyan játékosokat példaként állítani a gyerekek elé, akik annyira profi hozzáállással készülnek, amivel komoly külföldi karriert futhat be egy fiatal. Ez pedagógiai, edzői feladat, ami ma itthon nem megy a szakértőknek. Plusz tegyük hozzá, hogy a közösségi média oldalakon fellelhető sportoldalak is nagyban nehezítik az egészséges fiatalok kinevelését!
Talán a megoldás az lehet, ha a klub rendelkezik példaértékű játékossal, akkor törekedjen arra, hogy amennyire csak lehet, a felnőtt labdarúgó személyes kapcsolatba kerüljön az utánpótlás legtehetségesebb fiataljaival. Itt nem az a lényeg, hogy karácsony előtt válogatott játékosok adjanak elő félórában egy akadémián és meséljenek magukról meg az autóikról. Hanem, hogy egy fiatal lássa azt, ahogy még egy itthon elismert labdarúgó is megszakad az edzéseken, hogy még feljebb jusson. Valamint a csapatoknak kötelessége lelkileg arra is felkészíteni a gyerekeket, hogyha kikerülnek külföldre, akkor még messze nem érték el céljukat. Hiszen tipikus magyar labdarúgó hozzáállás, hogy amint sikerül egy olyan csapathoz elkerülni, ahol nagyon kényelmes anyagi helyzetben érezheti magát, rögtön visszavesz a munkából.
A rendszer további komoly hiányossága, hogy nagyon kevés a nemzetközi megmérettetés a fiatalok számára. Jóval több nemzetközi utánpótlás versenyen, tétmérkőzésen kellene részt venniük a játékosoknak. Ez a hiányosság leginkább a korosztályos válogatottak szereplése alkalmával kerül előtérbe. Egyrészt ezeket a tornákat követően az edzők is kézzel fogható példákkal világíthatnak rá bizonyos játékosoknál a hiányosságokra, másrészt pedig pont a hiányzó szellemi gyorsaságon lehet javítani.
Én személy szerint az egész zárt akadémiai rendszerrel nem értek egyet, mert nem tartom egészségesnek, hogy egy fiatal gyereket korán elszakítanak otthonról, a szüleitől. De ettől függetlenül, ha rövid időn belül nem sikerül változtatni a korábban felsoroltakon, sajnos legjobb esetben is csak az NB I előszobáját jelenthetik a hazai labdarúgó akadémiák.
Forrás: sportsmarketing.hu, nso.hu, Muszbek Mihály
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
