9 fős kerettel futottunk neki az eseménynek, azaz, mivel 5+1 fő tartózkodott a pályán, három csere játékosunk volt. Kapunkat az utóbbi időszakban jól bevált Tóth Balázs védte, akivel maradéktalanul elégedettek lehetünk, mind a játékát, mind a hozzáállását tekintve. Budapestről még Gyaraki Zoltán, Malul Alon, Rózsa Dávid, Zsludov Péter és Én utaztunk, mellettünk három Pécsi ifjú játékos – Kardos Peti és társai -  kaptak lehetőséget.

A sorsolást tekintve azonnal elkönyvelhettem, hogy bizony a legerősebb ellenfeleket kaptuk, legalábbis, ami a továbbjutást illeti. Mi azonban nem a döntőbe jutást tűztük ki magunk elé, hanem azt, hogy élvezzük a játékot, illetve a lehetőségekhez mérten rúgjunk gólokat, illetve nyerjünk legalább egy meccset.

A dunaújvárosi Csövesekkel találkoztunk először, akik nem titkoltan azzal a céllal érkeztek a dél magyarországi megyeszékhelyre, hogy a tornán végső győzelmet ünnepeljenek. Az első percben akkora gólt zúdítottak a hálónkba, hogy kapusunk jóformán mozdulni sem tudott. Ezt követte néhány percen belül még két hasonlóan bomba találat, ellenszert sokáig nem találtunk. Sajnos későn vettük észre, hogy a letámadás valóban sikeres lehet, illetve amikor alkalmaztuk, valaki mindig hibázott, így újabb találatokat kaptunk. Szerencsénkre a két számjegyű különbséget nem érte el a két csapat, emlékeim szerint 7-0-s vereséget szenvedtünk.

Három órával később az Új Generáció nevű pécsi együttessel randevúztunk, akik a mindenképpen verhető kategóriába tartoztak. Azt gondoltuk, ha őket nem, akkor senkit nem verünk meg. A hideg zuhany jött is a második félidő elején, amikor két gólt is kaptunk egy-két perc leforgása alatt. A játék nem ment, nem passzoltunk időben, a visszamozgó társakat nem játszottuk meg, sokat botladoztunk a játékszerrel, az ellenfél pedig maximálisan kihasználta ezt. A végén beszorítottuk kapujuk elé a fehér mezeseket, zúgó kapufát is rúgtunk, ám a sok helyzetből csupán egyet tudtunk értékesíteni, Zsludov Peti révén, aki szemfüles találatot szerzett. Sajnálatos módon azonban 2-1 arányban alul maradtunk.

Este 2100 órakor azzal a Team Székesfehérvárral meccseltünk, akik 1-0 arányban legyőzték a minket elgázoló Csöveseket. „Esélyünk sincs” – gondoltam, de mindenképpen akartunk egy jót focizni. A mi malmunkra hajtotta a vizet, hogy ellenfelünknek teljesen mindegy volt az eredmény, vereség esetén is csoport elsőként jutottak volna tovább a csoportból. Kb. két-három perc elteltével nem akartam hinni a szememnek. A fehér-kékek a több órás várakozás után teljesen elkenődtek, látszott rajtuk, hogy csak nyűg nekik ez a találkozó. Bár a vezetést még Ők szerezték meg, egy perccel később kiegyenlítettünk, talán Alon, vagy Zoli góljával. A fehérvári srácok nem idegeskedtek sokat, próbáltak játszani, de már nyoma sem volt a dinamikus, lendületes rohamoknak, amelyek őket jellemezték. A félidő lefújása előtt még növeltük előnyünket, Rózsa Dávid passzát követően jómagam iratkoztam fel a góllövő listára.

A második játékrészben folytatódott a csapkodó játék,  mindkét oldalon rengeteg hibával, főleg Peti nem tudta, hogyan kell átvenni egy levegőben, vagy földön érkező labdát, ezért a helyzeteink nagy része kudarcba fulladt. Mégis tudtunk még gólt lőni, majd a végén Gyaraki Zoli nagyszerű gólja állította be 5-2-es győzelmünket.

Ez a győzelem akkor lenne igazán nagy siker, ha a Team Székesfehérvár esetleg meg is nyerné a tornát. Mondom ezt attól függetlenül, hogy egy motiválatlan csapat ellen győztünk.

Góljainkat Gyaraki Zoli (2), Malul Alon, Kardos Peti, Zsludov Peti és Én szereztük (emlékeim szerint, de lehet, hogy tévedek).

Én magam élveztem az ott létet, kirándultunk egy jót, már-már olyan érzésem akadt, mint 10 évvel ezelőtt, amikor az akkori csapattal jártunk Pécsre, illetve a torna közben, a meccsek között a városban sétáltunk, viccelődtünk, hógolyóztunk, vagy éppen a Nevelési Központ uszodájában lazítottunk. Akkor még Gerencsér Balázs védte kapunkat, rajta kívül még Sólyom Albert, Pető Gábor, Tar Tibor, Nagy Péter, Nagy László, Müller Krisztián, Potornai Miklós, Király András, Tőrös Gábor és Én utaztam Pécsre, illetve a hasonló tornákra.

1999-ben neveztünk először a Baranya Kupára, azóta minden évben indultunk valamilyen csapattal. 2003-2005 között voltunk a legerősebbek, egyik évben 2 győzelemmel és 1 vereséggel, azaz 6 szerzett ponttal sikerült kiesni a csoportból, igaz, se előtte, se utána nem sikerült soha a továbbjutás.

Köszönöm mindenkinek, aki eljött, szerintem mindenképpen élmény volt az ott töltött időszak, ráadásul még Rózsa Dávid és Zsludov Peti is viszonylag „sok” játéklehetőséget kapott a felnőtt mezőnyben. Dávid – koránál fogva – még beleérhet a felnőtt csapatba, ezek után talán sűrűbben lesz olvasható a neve

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó 1 hozzászólás

1

2011.12.05. 20:04 davidrozsa